Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KRESZ-FESZT

2013.09.28

A KRESZ-el ismerkedtek a kicsik

2013.09.26. csütörtök

Játszva tanulták az óvodások és iskolások a közlekedés szabályait városunkban. A KRESZ-FESZT elnevezésű rendezvényt „az iskola rendőre” program záróeseményeként a Vértes Agorája előtti téren tartották meg.

 

Az eseményt a Komárom – Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága szervezte. Az egész napos prevenciós programokon ügyességi és elméleti vetélkedőkön vehetett részt mintegy 200 gyerek. A rendezvény célja az óvodások és iskolások biztonságos közlekedésre való nevelése volt. A délelőtti programokra öt helyi óvodás csoport ( a képen a Füles csoport) érkezett az Agora elé, akik lelkesen teljesítették a játékos feladatokat. A gyerekeket bűn- és baleset-megelőzési ismereti teszttel, játékokkal és ügyességi vetélkedőkkel várták az egyenruhások.

A kicsik ügyességi kerékpáros pályán mérhették fel, hogy mennyire tudják megülni a kétkerekűjüket, valamint KRESZ kocka kirakóversenyen, rajzversenyen és közlekedési memóriajátékon játszva szerezhettek újabb információkat a közlekedési szabályokról. A feladatok teljesítése után a rendőrök minden részt vevőnek ajándékkal kedveskedtek.